10/12/2009

CD BORÍTÓ ll.

Megkeresett egy kedves barátom Zorró, és az ő barátja Gábriel, hogy segítsek megoldani egy rajzfilmdalos CD borítójának grafikai kivitelezését. Később kiderült Gábrielt még ifjonti kakaóivó koromból ismerem alkotótáborból, úgyhogy a tervezős estéket hosszúranyúlt nosztalgiázással színesítettük. Gábriel Siménfalvy Ágotával énekel rajzfilmduetteket, ami a diszkriminatív hozzáállásom ellenére igencsak fogyaszthatóra sikeredett, jó album született belőle.
A végleges borító :
Volt egy szerintünk jobb verzió is, naná, hogy megmutatom:
Kicsit ráparáztam, amikor az előadóművészekről kellett diznis karikatúrát csinálni, de aztán megoldottuk. A Macskafogós cicamica jogai megszerződtek, így ő lehetett középen, a többi figurát meg kicsit masszíroznunk kellett, hogy utaljunk, de ne az legyen.
A label így néz ki:
és a hátsó borító:

Eredetileg ezt is máshogy képzeltük, az első verziós kiskutyás festékkiöntős lila festéket hordta volna a Rózsaszín Párduc a hátsó oldalra, ahol a távolba megy, de mégsem ez lett.
A tipográfia, kompozíció Fehér Zoltán, és Hídvégi Aszter kezemunkáját dícsérik.
Én élveztem az együtt dolgozást, remélem beszámolhatok még hasonlóról, illetve terveim közt szerepel majd egy kis színházi kitekintés is Ágota kapcsán.

2 megjegyzés:

  1. Nem akarlak szembe dicsérni, de az Ágotáról - végül a borítóra - készült rajz szerintem zseniális. Amennyit megismertem belőle, tökéletesen hozza a rajz! ;)

    VálaszTörlés
  2. köszi :-) Ágota tüneményes, és ahogy almát evett itt nálunk a kanapén, teljesen azonosult Hófehérkével, szerencsére az alma nem volt mérgezett :-)

    VálaszTörlés